Szentségek a Katolikus Egyházban

******************************************************************************

Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.
1Pt 1,16

******************************************************************************

******************************************************************************

Életünk és kapcsolataink fontos részei a jelek, amelyek segítségével egymással érintkezünk. Virágot adunk édesanyánknak vagy a szerelmünknek, ajándékkal lepjük meg egymást, gyűrűvel jelezzük az életre szóló elkötelezettségünket a házasságban. Ezek azonban nem csupán jelzik a köztünk fennálló kapcsolatot, de el is mélyítik azt.

A hívő embert is különféle jelek segítik az Istennel való kapcsolattartásban. Közülük hetet különösen fontosnak tartunk. Ezek az emberi élet lényeges fordulópontjaihoz kötődnek, és szentségeknek nevezzük őket. Céljuk, hogy segítsék az Egyház küldetésének megvalósulását. Egyik szentség sem varázslat. Ezek ajándékok, amelyek gyümölcsöt hozhatnak bennünk, ha bízunk Istenben, aki teljesíti ígéreteit. Isten iránti szeretetre, tiszteletre és nyitottságra van tehát szükség ahhoz, hogy a szentségek felfedjék előttünk titkukat, és ki tudják fejteni hatásukat életünkben, vagyis megtapasztalhassuk az általuk közvetített isteni szeretetet. A Katolikus Egyház hét szentsége: keresztség, bérmálás, eucharisztia, bűnbocsánat (gyónás), betegek kenete, házasság és egyházi rend.

Csoportosításuk, egymásra épülésük:

  • A keresztény beavatás szentségei: Keresztség, Bérmálás, Eucharisztia. E három szentséget csak egyszer lehet felvenni, mert ezek visszavonhatatlanul megjelölnek bennünket.
  • A gyógyulás szentségei: Bűnbánat, Betegek kenete
  • A küldetés és közösségi szolgálat szentségei: Egyházi rend, Házasság.

****************************************************************************************************

KERESZTSÉG

******************************************************************************

A keresztség az első a szentségek sorában. Bevezet bennünket Isten családjába, az Egyházba, Isten oltalmába helyez. Általa tagjává válunk egy olyan közösségnek, amely Istennel akar élni. A kisbaba szülei szeretnék, hogy gyermekük ennek a családnak a tagja legyen: ezért hozzák el megkereszteltetni.
Azonban a keresztségben ennél is többet kap a gyermek: a szentség megóvja őt a sötétség hatalmától, új életet kap Istentől, amelynek a halál sem vet véget. A keresztségben kapott ajándékok hasonlítanak egy maghoz, amelyben minden fontos tápanyag benne van. Viszont szükség van a szülők közreműködésére is ahhoz, hogy ez a mag kicsírázzon, növény váljék belőle, felnövekedjék és megerősödjék.
A gyermek a szülei példáján látja, hogy jó Istennel élni, a rendszeres imádság, a szentmise fontos része a családi időbeosztásnak. Amikor szülei bocsánatot kérnek egymástól és Istentől, amikor együtt imádkoznak örömben és bajban, amikor látja rajtuk, hogy mélyebben meg akarják ismerni és érteni az életük és Isten dolgait, akkor nagy segítséget kap ahhoz, hogy mindez természetes módon az ő életének is részévé váljék.
Felnőttek is jelentkezhetnek keresztségre, ők 1-2 éves előkészület alatt juthatnak el az érdeklődéstől az elköteleződést vállaló hitre.


A keresztség rendes kiszolgáltatója a püspök, a pap és a diakónus. Rendkívüli helyzetben és szükség esetén bárki kiszolgáltathatja, csak tudnia kell a keresztelés formuláját: N. én megkeresztellek téged az Atya, és a Fiú és a Szentlélek nevében.

A keresztszülők saját lakóhely szerinti plébánosuktól kérjenek igazolást, hogy vállalhatják ezt a tisztséget. Keresztszülő az lehet, aki 16 éves elmúlt, amennyiben házas, van egyházi házassága, és megbérmált kell hogy legyen. Az ő feladata, hogy imádságban hordozza keresztgyermekét és életével példát adjon neki a keresztény életre.

Amennyiben az egyik keresztszülő más keresztény egyházi közösséghez tartozik, csak mint a keresztség keresztény tanúja fogadható el. Nem keresztény ember csak a keresztelés tényének tanújaként szerepelhet. A kereszteléskor védőszentet választunk a gyermekek számára. A védőszent feladata, hogy az, aki szent életet élt, és már ott van a Jóisten mellett, járjon közbe védencéért és segítse őt. Lehet kérni az ő közbenjárását is imáinkban. 

Segédletek:

http://devel.mariabesnyo.hu/wp-content/uploads/2019/12/keresztelesliturgia.pdf

Nyomtatvány:

http://devel.mariabesnyo.hu/wp-content/uploads/2019/12/Jelentkez%C3%A9s-keresztel%C5%91re.jpg

************************************************************************************************************



*************************

*****************************************************

******************************************************************************

BÉRMÁLÁS

******************************************************************************

******************************************************************************

A bérmálás szentsége megerősíti a keresztséget, és támogat abban, hogy az Egyház felnőtt tagjává váljunk. Ezért általában a felnőttkor küszöbén nyújtja az Egyház.
A felnőtté válás egyik fontos feladata a felelősségvállalás megtanulása: már nem mindent szüleinktől várunk, hanem saját lábunkra állunk, sőt magunk is gondot viselünk másokra. Isten Lelke erre hív és ebben erősít meg a bérmálás szentsége által. A megbérmált immár nem csupán passzív „fogyasztó” a közösségben, hanem maga is tevékenyen részt vesz annak építésében, és kifelé is képviseli egyházát, tanúságot tesz hitéről.
A Katolikus Egyházban a bérmálás alkalom a püspökkel való találkozásra, aki ilyenkor személyesen látogatja meg a plébániákat és szolgáltatja ki a szentséget.

A bérmálási felkészítés célja, hogy a fiatalok szellemi szintjüknek megfelelően ismerjék hitüket, és életvitelüket az evangélium szerint alakítsák.
Bérmaszülőt szoktak felkérni a bérmálkozó mellé, ő lesz segítője a felnőtt keresztény életben, ezért szükséges, hogy maga is hitét élő felnőtt legyen (16 évet betöltött, megbérmált, egyházilag is rendezett családi életet élő).

******************************************************************************

******************************************************************************

EUCHARISZTIA / Oltáriszentség

******************************************************************************

******************************************************************************

A keresztség és bérmálás szentsége mellett az Eucharisztia szintén beavató szentség. Az Eucharisztia szentsége az azonos nevű szertartásban valósul meg, amely szertartást és szentséget Jézus alapította (Jn 13,1; 1Kor 11,23-25).

A helyes táplálék megválasztása ma általában igen fontos szempont a tudatosan élők körében. Nem mindegy, mivel táplálkozunk, mi mindent veszünk magunkhoz. A jó táplálék megerősít, az egészségtelen beteggé tesz. Így van ez szellemi értelemben is. Az Eukarisztia a keresztények tápláléka, amelyet Jézustól kaptak, és ami titokzatos módon Jézusban részesíti őket.
Hogyan lehetséges ez? Jézus olyan szavakkal írja körül a történést, amelyek egyszerre egyszerűek és megbotránkoztatóak: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” (Jn 6,48–51). Ha szó szerint vesszük ezeket a mondatokat, valamiféle „rituális kannibalizmus” jelenik meg bennük – a korabeli zsidók ezért botránkoztak meg Jézusban. Ő azonban az utolsó vacsorán megmutatta, hogy miként lehet helyesen érteni a szavait: „Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: »Vegyétek, ez az én testem.« Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: »Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.«” (Mk 14,22–24).

Hogy lesz a kenyér test, a bor vér? Ez a titok, a szentség lényege, amelyet Szent Ágoston így ragad meg: „Egyszerre jel és valóság”. A jel: kenyér és bor, a valóság: test és vér. Emberi logikát meghaladó, mégis Jézus szavai szerint a hitünk egyik fontos alapját képező igazság ez.

Az Eucharisztia egyházalakító szentség – benne alakulunk egyházi közösséggé, ennél fogva az Eucharisztia ünneplése és a szentség egyházi életünk csúcsa és forrása. Az Egyház csakis Krisztus Testében tud újra és újra alapítójának képére alakulni.
Az eucharisztikus ünneplés megnevezései: szent áldozat; szentmise; szentmise-áldozat; az Úr lakomája; kenyértörés; az Úr szenvedésének, halálának és feltámadásának emlékezete; liturgia.
A római liturgia rendes formájában a szentmise két fő résszel rendelkezik: igeliturgia és áldozati liturgia. Az igeliturgia során halljuk Isten hozzánk szóló örök üzenetét az ószövetségi és újszövetségi Írásokból. Az áldozati liturgia során felajánljuk az eucharisztikus eledelnek szánt kenyeret és bort, a pap átváltoztatja a kenyeret Urunk, Jézus Krisztus testévé és vérévé és a szentáldozás szertartásában kiosztja a Kenyeret és Bort a jelenlévő híveknek.

A szentmise felépítése:
– Bevonulás és nyitó szertartások (keresztvetés, bűnbánat szertartása, könyörgés)
– Igeliturgia
– Áldozati liturgia (felajánlás, eucharisztikus ima)
– Áldozás szertartása (Miatyánk, béke szertartása, szentáldozás)
– Befejező szertartás (áldás és elbocsátás)

A szentmisét mindenkor Krisztus mutatja be, a pap (celebráns) ennek a szent cselekménynek a megjelenítője (in persona Christi – Krisztus személyében) az Egyház közösségében. Jézus jelen van a cselekményben és az Eucharisztia szentségében feltámadott valóságában. Az Egyháznak ez az igazi arca, ehhez kell hűségesnek lennie, mindig ennek megfelelően kell változnia.
Az átváltoztatott kenyér és bor Jézus Krisztus szentségi jelenléte, amely iránt teljes alázattal és imádással fordulunk.
Minthogy az Eucharisztia és a szentmise keresztény életünk csúcsa és forrása, a keresztény ember kötelességének tartja (szabad és odaadó elköteleződésként), hogy vasárnap és parancsolt ünnepeken részt vesz keresztény élete központi eseményén. A szentmisén való részvétel Jézus baráti meghívásának elfogadása, ezért soha ne maradjunk el, hanem inkább bátorítsuk egymást a szentmisén való részvételre (Zsid 10,25). Ennyiben vasárnap és kötelező ünnepeken a hívők kötelesek résztvenni a szentmisén. Akik szándékosan távol maradnak kötelezettségüktől, súlyos bűnt követnek el (kivétel pl. csecsemők ellátása, betegség vagy súlyos beteg ápolása, gondozása).
Vasárnap az öröm napja (Zsolt 118,24), amelyen elsősorban hálát adunk a teremtésért (Kiv 20,11), a szabadításért (MTörv 5,15), Isten szövetségi hűségéért, végtére Krisztus feltámadásáért (Mt 28,1), mint új teremtésért és a megváltás teljességéért.

Szentáldozáshoz járulhat minden keresztény, akinek nincs súlyos bűne, a jog nem tiltotta el, és legalább egy órás szentségi böjtöt tartott (felkészülés a Legszentebb eledel vételére – tudatosítás), ez utóbbi alól a betegek és azok gondozói is kivételt képeznek. A súlyos és halálos bűn tudatában lévő hívő a szentáldozást megelőzően járuljon szentgyónáshoz. Gyermekek szentáldozáshoz akkor járulhatnak, ha megvan a kellő ismeretük és gondos felkészítésben részesültek. Minden keresztény köteles évente legalább egyszer szentáldozáshoz járulni, mégpedig húsvéti időben.
Az, aki áldozott, ugyan azon a napon ismét áldozhat, de csakis szentmise keretein belül (főleg életveszély esetén). Megfelelő okból szentmisén kívül is lehet szentáldozáshoz járulni.

A szentáldozás rendes kiszolgáltatója a püspök, pap és diakónus. Rendkívüli kiszolgáltatója az akolitus, valamint egyes világi hívők tartós vagy ideiglenes engedéllyel.
Szent Útravalóként az eucharisztikus kenyeret és bort a plébános, káplán vagy lelkész köteles elvinni a beteghez.

Az Oltáriszentség szentmisén kívüli tisztelete:
– a szentségkitétel és szentségi áldás végzője a pap és diakónus. Szentségkitételt szükség esetén végezhet akolitus és a megyés püspök által kijelölt világi személy, de ezen utóbbiak áldást nem adhatnak.

******************************************************************************

***************************************************************************************

***********

****

*

BŰNBÁNAT SZENTSÉGE

******************************************************************************

******************************************************************************

A beavatás szentségei mellett egyházunkban van két szentség, amelyeknek célja az ember gyógyulása, egyik a bűnbánat, illetve kiengesztelődés szentsége, másik a betegek kenete. Ezen szentségek megszabadítanak bűneinktől, lelki-testi erőt adnak gyöngeségeinkben. A bűnbánat szentségének nevei: kiengesztelődés szentsége, a megtérés szentsége, szentgyónás.
A bűnbánat szentsége saját, rosszra hajló természetünk legyőzésében ad segítséget azáltal, hogy bűneinket eltörli, és minden alkalommal Isten előtt, valamint az Egyház közösségében újra és újra elkötelezhetjük magunkat az evangéliumi életforma mellett. Isten mindenkor irgalmas, kész a megbocsátásra, sőt elénk siet megbocsátó szeretetével (Lk 15,21-22).

A bűnbánat szentségét Krisztus alapította, miután feltámadott alakjában megjelent apostolainak: Vegyétek a Szentlelket. Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek. Akinek pedig megtartjátok, annak bűnei megmaradnak (Jn 20,22-23).
A bűnbánat szentségében az ember eljut annak felismerésére, hogy mekkora távolság van Isten boldog és boldogító tisztasága és az emberi lélek szennyezettsége között. A szentek ezért nevezték magukat mindig gonosz bűnösöknek.
A bűnöket Isten bocsátja meg. A szentgyónásban a pap az Úr szentségi bocsánatát és megbocsátását közvetíti, az irgalmas Atya felszentelt képviselőjeként. A bűnök megvallása szemtől szembe talán a legnehezebb dolog, de a megbocsátás és az irgalom éppen erre az őszinte megnyilvánulásra épül.

A bűnbánattartás (vezeklés) az elkövetett bűn (igazságtalanság) jóvátétele, amely ugyanolyan konkrét cselekedetet kíván, mint a bűn konkrét valósága, leginkább a böjt, imádság és alamizsna formájában nyilvánul meg. A vezeklés abban segít, hogy felismerjük, milyen kárt tudunk okozni rossz és bűnös cselekedeteinkkel és milyen érték, valamint hatása van a jócselekedeteknek.
A bűnbánat szentségéhez az járul, aki bánja bűneit (ez az első előfeltétel), szándékában áll, hogy elkerüli a bűnt és a bűnre vezető alkalmakat. A pap, aki a szentgyónást meghallgatja, üdvös elégtételt ad, és feloldozza a bűnbánót. A szentgyónás mindig a szeretet kifejezése: szeretem az Istent, szeretem embertársaimat, és helyesen akarom szeretni önmagamat, ezért kerülöm azt, hogy bárkinek fájdalmat, szomorúságot, vagy kárt okozzak.

A katolikus híveknek évente legalább egyszer szentgyónáshoz kell járulniuk, hogy az Istennel, embertársaikkal, Egyházukkal és önmagukkal eljussanak a kiengesztelődésre, megbékélésre.
Bizonyos bűnök olyan súlyosak, hogy csak a püspök és az általa megbízott pap adhat feloldozást, mivel a bűnök súlyos volta kiközösítést von maga után. A kiközösítés alatt álló ember az Egyház tagja marad, akit egy ideig eltiltanak a szentségek vételétől, egészen addig, míg életétben nem áll be az üdvös változás, a megtérés.

Ilyen bűnök a nyilvános hitehagyás,eretnekség,az Oltáriszentség meggyalázása,a pápa elleni fizikai erőszak,bűntárs feloldozása (VI. parancsolat),engedély nélküli püspökszentelés,a gyónási titok közvetlen megsértése,abortusz (sikeres magzatelhajtás, lombikbébié is),a magzatelhajtásban nélkülözhetetlen közreműködő személy.
A gyónási titok a legszentebb, abszolút titok, amelyet a papnak minden körülmények között meg kell tartania.

Az ember kudarca a bűn. Még akkor is, ha a közhangulat ma mást mutat: a különböző információs csatornák igyekeznek úgy tenni, mintha bűn nem létezne. Mindannyiunk életének közös jellemzője, hogy rossz döntéseink – amelyek egy része már a megszületése pillanatában rossz, más részéről később derül ki ugyanez – képesek összezilálni az életünket.
Ezért fontos, hogy okosan éljünk, ebben segítenek Isten törvényei, és ha újra és újra hibázunk is, a bűnbocsánat szentsége, a gyónás feloldoz és újra Isten közelébe emel bennünket.


******************************************************************************

******************************************************************************

BETEGEK KENETE

******************************************************************************

******************************************************************************

A betegek, öregek és árvák gondozása mindenkor a keresztény közösség döntő ismertetőjele volt. A karitatív és szociális gondozáson túl a betegeknek lelki erőre és vigaszra is szükségük van. Nursiai Szent Benedek hangsúlyozta, hogy a betegek gondozása kell, hogy az első helyen legyen keresztény életünkben.

A betegségben emberi erőnk végességét éljük át: vannak dolgok, amiket nem áll módunkban megváltoztatni, meggyógyítani. Ennek a tehetetlenségnek a felismerése nagyon megterhelő. A betegek szentsége a betegség elesettségében köt össze bennünket Jézussal, akinek nagylelkű szeretete, amivel önként vállalta értünk a szenvedést és a halált, valamiképpen átalakítja bennünk ezt a nagy terhet: megkönnyebbít és lelki erőt ad.
A szentség kiszolgáltatása úgy történik, hogy a pap a beteg fölé terjeszti kezét, imádkozik érte, majd megkeni a homlokát és a két tenyerét szent olajjal. Ez a gesztus közvetíti Jézus szerető jelenlétét, erejét, aki megsegíti és megerősíti a szenvedő embert.
Széles körben elterjedt az „utolsó kenet” elnevezés. Ez abból adódik, hogy a középkorban csak a haldoklókhoz hívtak papot. A beteg ekkor gyónt, áldozott, majd felvette a kenetet. Emiatt a hit kérdéseiben járatlanok között kialakult és mindmáig erősen hat az az elképzelés, miszerint az „utolsó kenetet” követően a beteg rövidesen meghal – ezt pedig úgy lehet késleltetni, hogy minél később (vagy egyáltalán nem) hívnak hozzá papot.
Valójában többször megfigyelhető, hogy a betegek szentségét felvevő haldoklók lelkileg megkönnyebbülnek, s míg korábban szorongással és aggodalommal tekintettek közelgő halálukra, most megnyugodva és megbékélve engedik el az életet. Más esetekben azonban a szentség felvételét követően lelki és fizikai állapotuk javul.

A betegek kenetét minden keresztény felveheti, amennyiben egészsége valamilyen oknál fogva kritikus (veszélyes, életet és egészséget veszélyeztető betegségben) állapotban van. A betegek kenetében fiatalok is részesülhetnek, pl. műtét előtt.
A betegek kenetét a pap szolgáltatja ki a homlok kézzel történő érintése (áldás), és azt követően a homlok és a kezek imádság közben történő megkenése révén.
A betegek kenete vigaszt, békét és erőt ad. Összekapcsolja szenvedéseinket Krisztus életének misztériumával. A betegek kenete sokaknak gyógyulást, haldoklóknak erőt ad, és bűnbocsátó hatása van.

A Szent Útravaló (viaticum) a haldokló utolsó szentáldozása.
Betegek kenetének felvételére egyéni módon megbeszélés alapján bármikor lehetőség van, közösségi felvételére egyházközségünkben február 11-én.

Mindezek fényében bátorítunk mindenkit, hogy amennyiben beteg hozzátartozója igényli, ne féljen hozzá mielőbb papot hívni.


******************************************************************************

******************************************************************************

EGYHÁZI REND

******************************************************************************

******************************************************************************

Jézus Krisztust azért küldte Isten a világba, hogy beteljesítse mindazt, amit az Ószövetség tartalmaz, végbevigye a megváltás művét, s megnyissa az üdvösség útját az emberek előtt. Ám a kereszténység nem egyszerűen emlékezés arra, ami kétezer évvel ezelőtt történt. Az élet a hitben azt jelenti, hogy itt és most találkozom Jézussal, az ő működésével, az ő erejével.
Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az ő küldetése és szolgálata ma is jelen van, folytatódik az egyházban. Ez azt is jelenti, hogy vannak olyan emberek, akik teljes életüket arra szánják, hogy Krisztus nevében, az ő megbízásából, az ő kiválasztásával, az ő szeretetével szolgálják az egyházat és az egész emberiséget. Az ilyen embereknek a hivatása az, hogy életük által Krisztus élete, szolgálatuk által Krisztus szolgálata legyen minden korban és minden földrajzi helyen jelenvaló. A Katolikus Egyházban őket hívjuk az egyházi rend tagjainak: püspököknek, papoknak és diakónusoknak.
Az egyházi rend szentsége – akárcsak a szentségi házasság – egész életre szóló és feltételekhez nem kötött, szeretetből fakadó döntés által kapcsolja össze a kiválasztott férfit Jézussal, s rajta keresztül az egyházzal, az egész világgal. Talán azt gondolhatjuk, túl nehéz dolog az ilyen elköteleződés. Ezért fontos megértenünk, hogy itt szentségről van szó: a látható emberi életben láthatatlanul maga Isten cselekszik.


******************************************************************************

******************************************************************************

HÁZASSÁG

******************************************************************************

******************************************************************************

A házasság szentsége két ember – egy férfi és egy nő – szoros, egységesítő (Mt 19,6), szövetségi kapcsolata, amelynek társadalmi és közösségi hatásai vannak, de elsősorban a felek javára és gyermekek nemzésére, valamint nevelésére irányul. A házasság egy férfi és egy nő termékenyítő szeretetének szentsége, amely Isten teremtő szeretetének jele ebben a világban.

A teremtés történetében azt látjuk, hogy Isten megosztja munkáját az emberrel: „Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. (…) Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott” (Ter 2,15.19–20). Van azonban egy vonás, amely a teremtői szándék szempontjából minden másnál magasztosabb: az ember nemcsak Isten munkájának, hanem szeretetének is társa. Hogy tud az ember az isteni szeretethez hasonlóvá válni? Úgy, hogy maga is megéli azt a szeretetet, amely tökéletesen eggyé teszi egy másik személlyel: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Ter 2,24). Ehhez a szeretet-közösséghez Isten áldást is kapcsolt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,28). A szeretetben eggyé váló férfi és nő Isten ajándékaként az élet átadója, hordozója is lett.

Ezt az ideális állapotot a bűn szétroncsolta. Éva keserűen hallhatta a szavakat: „Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad” (Ter 3,16). Az önzés, a birtoklás, az őszintétlenség s még megannyi emberi rossz rombolja a feltétlen szeretetet. Így a férfi és nő szövetsége mindvégig megmaradt a teljes emberiségben, mindvégig hordozta Isten áldását, de sebesült lett. Jézus helyreállította a szeretet kölcsönösségét és felbonthatatlan szövetségét, a kőszívek helyett érző szívet adva az embernek: [a férfi és a nő a házasságban] „Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét” (Mt 19,6). Vagyis a házasság egyetemes emberi intézmény. A Krisztus kegyelmében megélt házasság azonban szentség: lehetővé teszi a férfi és a nő számára az isteni szeretetben való megmaradást, hogy házasságuk „a Szentháromság ikonja” legyen.

A házasság szentsége – a papsághoz hasonlóan – egész életre szóló és feltételekhez nem kötött, szeretetből fakadó döntés által kapcsolja össze a kiválasztott férfit és nőt Isten szeretetében az egyház s az egész világ javára. Talán azt gondolhatjuk, túl nehéz dolog az ilyen elköteleződés. Ezért fontos megértenünk, hogy itt szentségről van szó: a látható emberi életekben láthatatlanul maga Isten cselekszik.


A házasság úgy jön létre, hogy a vőlegény és a menyasszony az egyház közösségében, annak törvényes képviselője, de legfőképpen Isten színe előtt ígéretet tesznek az egymás iránti kölcsönös és visszavonhatatlan tiszteletre és szeretetre (házassági beleegyezés). Isten elfogadja és megpecsételi ezt a szövetséget. A házasság szentségét ennyiben a felek szolgáltatják ki, a pap, vagy a diakónus pedig megáldja a házassági szövetséget és tanúsítja, hogy a házasság megfelelő feltételekkel jött létre.
A házasság létrejöttének alapfeltételei:
– a Krisztusi szeretet képviseletének igenlése
– szabad beleegyezés
– egész életen át tartó, a felek közötti kizárólagos kapcsolat igenlése,
– nyitottság a termékenységre.

A házasság, mivel egy férfi és egy nő közötti kizárólagos szövetségi kapcsolat, kizárja:
– a többnejűséget, amely sérti a keresztény szeretet és az emberi jog normáit,
– a folyamatos többnejűséget (a kötelezettségek nélküli élettársi viszonyok).

A házasság felbonthatatlan, mivel:
– lényegéhez tartozik a feltétel nélküli szeretet
– Isten irántuk való örök szeretetének jele
– Krisztus és az Egyház közösségének kapcsolatát jelzi és erősíti.

Segédletek:

http://devel.mariabesnyo.hu/wp-content/uploads/2019/12/hazassagkotes_szertartasa.pdf


******************************************************************************

******************************************************************************

**************

Szentelmények

******************************************************************************

******************************************************************************

A szentelmények az Egyház által alapított szent jelek, melyek a szentségekhez hasonlítanak, s lelki hatással bírnak az Egyház könyörgése folytán.
A szentségekről vallja a Katolikus Egyház, hogy azok Jézus által alapított jelek, amelyek Isten ingyenes ajándékát, kegyelmét adják az embernek. A keresztségben a víz, a leöntés jele láthatatlan módon változást hoz a megkeresztelt életébe: lemossa az áteredő bűnt és Isten gyermekévé teszi őt. Az Egyház összesen hét szentséget ismer, amelyek az élet nagy fordulópontjaihoz kötődnek, illetve a hit szüntelen növekedésére és megerősítésére szolgálnak.
Emellett azonban van az emberi életnek számos területe, ahol – bár Jézus nem kapcsolt hozzá külön szentséget – Isten jelen van, cselekszik, az ember pedig érzi az ő ingyenes ajándékának, segítségének a szükségét. Ilyenkor lépnek működésbe a szentelmények, amelyek hasonlóak a szentségekhez: van bennük valamiféle „jel”, amit látunk, érzékelünk, de tudjuk, hogy az igazi történés már lelki szinten játszódik le. A szentelményeket nem Jézus, hanem az Egyház alapította, hogy a keresztény ember így is közelebb lehessen Istenhez, segítségét még jobban megtapasztalhassa az életében.
A legismertebb szentelmények: a szenteltvíz, a rózsafüzér, a gyertya vagy más vallásos tárgy megáldása, Balázs-áldás, házszentelés, kenyérszentelés, hamvazószerdán a hamvazkodás, életünk végén a temetés.

******************************************************************************

******************************************************************************

TEMETÉS

******************************************************************************

******************************************************************************

Egyházközségünk osztozik a családtagok gyászában, éppen ezért a szertartással és az elhunyt méltó búcsúztatásával szeretne hozzájárulni a gyász feldolgozásához. Temetések során amennyiben a család szükségesnek tartja, lehetőség van egy rövid, mégis az elhunyt életét, érdemeit és erényeit felsoroló nekrológ felolvasására, amelyet a család valamely tagja, illetve az elhunyt ismerőse, barátja olvashat fel. Temetést bejelenteni a plébánia irodán lehet a nyitvatartási időpontokban. 



Forrás: katolikus.hu, mariabesnyo.hu

*

*