A MONTSERRATI SZŰZANYA

Április 27 – nemcsak Luccai Szt. Zitának és az egyik emmauszi tanítványnak – Jeruzsálemi Szt. Simeon – az ünnepe, hanem ezen a napon ünneplik Katalónia védőszentjét, a montserrati Szűzanyát, közismertem: „LA MORENETA”.

A legenda szerint a montserrati Szűzanya első képét pásztorgyerekek találták meg 880-ban. Egy fényt látva a hegyen, egy barlangban bukkantak a szoborra. Amikor a manresai püspök értesült erről, megpróbálta a szobrot a városba szállítani, de ez lehetetlennek bizonyult, mivel a szobor túl nehéz volt. Ezt a püspök úgy értelmezte, hogy a Szűzanya ott kíván maradni, ahol megtalálták, ezért elrendelte a Santa María remeteség építését, amely a mai kolostor elődje lett.

A szobor egy XII. századi román stílusú faragvány, nyárfából készült, és körülbelül 95 cm magas. A Szűzanyát ábrázolja a kis Jézussal az ölében. Jobb kezében egy gömböt tart, amely a világegyetemet jelképezi; a gyermek jobb kezét áldásra emeli, bal kezében pedig egy tobozt tart. A kis Jézus arca és feje későbbi átdolgozás eredménye, naturalista stílusban, eltérően a román kori ábrázolásoktól.

A Mária és a gyermek arca és keze kivételével a szobor aranyozott. A bőrszín sötét, innen ered a „La Moreneta” (a „kis barna”) elnevezés. Gyakran a „fekete madonnák” közé sorolják, amelyek a román kori Európában elterjedtek, bár ebben az esetben a sötét szín oka az, hogy az arcot és a kezeket ólomfehér festékkel vonták be, amely oxidáció során elsötétedett, valamint egy XIX. század eleji átfestés is hozzájárult ehhez. Bár a szobor nagy része a XII. századból származik, a kis Jézus alakja és a Szűzanya jelenlegi kezei a XIX. században készültek.

1881. szeptember 12-én XIII. Leó pápa hivatalosan is Katalónia egyházmegyéinek védőszentjévé nyilvánította a montserrati Szűzanyát, és ez volt az első Mária-ábrázolás Spanyolországban, amely megkapta a kanonikus koronázás tiszteletét is.

Korábban a Szűzanya szobrát gazdag textilköpenyekkel és aranykoronákkal díszítették, de ezeket a spanyol polgárháború idején republikánus milicisták elrabolták. A háború után a szobor ismét eredeti román kori formájában jelent meg, ruhák és kiegészítők nélkül, ahogyan ma is látható.

EL ROI – AZ ISTEN, AKI LÁT TÉGED 

El Roi – ez nem csupán egy név, ez egy kinyilatkoztatás, amely a Szentírás egyik legmagányosabb pillanatában hangzik el.

Hágár, egy szolgáló, akinek nem volt hangja, hatalma, sem helye, ahová tartozhatott volna, az Ószövetség egyetlen személyévé vált, aki nevet adott Istennek. Nem egy palotában, nem az istentiszteleten, hanem a pusztában, ahol az elutasítás, a félelem és a kimerültség mindent elvettek tőle. És ott, amikor senki más nem látta őt, Isten igen.

„Ekkor ő kimondta az Úr nevét, aki beszélt vele: „Te El Roi vagy!” – azután hozzáfűzte: „Arra tekintettem én itt, aki reám tekint?” (Ter 16,13)

Hágár nem csupán azt mondta, hogy Isten észrevette őt, hanem éppen azon a helyen, ahol azt hitte, hogy elfelejtették, rájött, hogy végig vigyáztak rá.

Ez a pillanat túlmutat az ő történetén, mert EL ROI nemcsak az az Isten, aki egykor látta Hágárt. Ő AZ ISTEN, AKI MA IS LÁT. Látja azokat, akiket észre sem vesznek, akiket félretesznek, akik mindent egyben tartanak, miközben belül csendben széthullanak; akik úgy érzik, az életük csak mellékszál mások történetében.

Isten nem várta meg, hogy Hágár kijusson a pusztából. Ott találkozott vele benne, nem később, nem akkor, amikor már minden rendeződött, hanem ott, a zűrzavar, a fájdalom és a megválaszolatlan kérdések közepén.

Mert az Isten, aki lát, az az Isten is, aki keres, aki meghallgat, aki belép a megtört történetekbe, és életet lehel beléjük. Ezért, ha az életed most pusztaságnak tűnik, száraznak, bizonytalannak és fájdalmasan csendesnek, akkor ez neked szól: El Roi lát téged. Látja azt, amit mások nem vesznek észre. Megérti azt, amit mások félreértenek. Emlékszik arra, amiről azt hiszed, már elfelejtődött. Az Isten, aki a pusztában találkozott vele, veled is ott fog találkozni. Nem vagy láthatatlan; nem vagy elfelejtve; nem vagy egyedül. Látnak téged, teljesen, mélyen, személyesen.

Ecclesiasticus Cor Jesu Sacratissimum