KERESZTES Szt. JÁNOS JÓZSEF (+1734) 

Carlo Gaetano Calosirto 1654. aug. 15-én született az olaszországi Ischia szigetén. Ferences pap volt, aki rendkívüli aszkéziséről, alázatáról és mély lelki életéről vált ismertté.

Nemesi származása ellenére a szegénység útját választotta: durva csuhát viselt és mezítláb járt. Mindössze 16 évesen lépett be a ferences rendbe, ahol hamar nagy tisztelet övezte. Később azzal bízták meg, hogy Piemontban kolostort alapítson.

„A száz darab barátja” néven is ismerték, mert szigorú vezeklést gyakorolt és az önmegtagadás életét élte. Novíciusmesterként szolgált, majd az alkantarai reform – a ferences rend egyik különösen szigorú ága – tartományi vikáriusa lett.

Szt. János József élete mély lelki odaadásról és rendkívüli kegyelmi ajándékokról tanúskodik. Szigorú aszkézist gyakorolt: gyakran böjtölt, éjszakánként mindössze három órát aludt, és élete utolsó 30 évében minden italtól tartózkodott Krisztus szomjúságának tiszteletére.

Az Úr különleges lelki adományokkal is megáldotta: prófétált, gyógyított, levitált és bilokált.

1734. márc. 5-én hunyt el Nápolyban. XVI. Gergely pápa avatta szentté 1839-ben.

Ischia védőszentje, ünnepnapját minden évben márc. 5-én ünnepeljük.

A kép forrása: Pilosopong Khiequ

A SZENTEK UTOLSÓ SZAVAI HALÁLUK ELŐTT

Szt. Jeanne d’Arc

Amikor vértanúhalált szenvedett, tekintete végig a Megváltóra irányult, és ezt kiáltotta:

„Jézus, Jézus, Jézus!”

Lisieux-i Szt. Teréz

A „kis út” tanítója egyszerű, mégis mély szavakkal búcsúzott:

„Istenem, szeretlek Téged.”

Soubirous Szt. Bernadett

A lourdes-i látnok a Boldogságos Szűz Máriához fordult utolsó pillanataiban:

„Szentséges Mária, imádkozz értem, szegény bűnösért.”

Szt. Erzsébet Ann Seton

Az első amerikai születésű szent így buzdította az őt körülvevőket:

„Legyetek az Egyház gyermekei.”

Assisi Szt. Ferenc

Kérte, hogy a földre fektessék, hogy alázattal találkozzon a „Nővér Halállal”, majd így szólt:

„Amit nekem kellett tennem, megtettem; Krisztus tanítson meg titeket arra, amit nektek kell tennetek.”

Morus Szt. Tamás

Kivégzése előtt híres szavaival vallotta meg hűségét:

„A király hű szolgájaként halok meg, de először Isten szolgájaként.”

Sienai Szt. Katalin

Utolsó szavai az Egyházért mondott könyörgés és lelke felajánlása voltak:

„Vér! Vér! Atyám, a Te kezedbe ajánlom lelkemet.”

Avilai Szt. Teréz

Földi életének végén örömmel mondta:

„Uram és Jegyesem, eljött az óra, amelyre oly régóta vágytam. Itt az idő, hogy találkozzunk.

Loyolai Szt. Ignác

A jezsuita rend alapítója egyszerű sóhajjal adta vissza lelkét:

„Ó, Istenem!”

A szentek utolsó szavai gyakran egész életük hitvallását foglalják össze: szeretet, alázat és teljes bizalom Istenben.

Nagyböjti beszédek a szentáldozásról II.

 

A MÉLTÓ SZENTÁLDOZÁS MISZTÉRIUMA

Az Eucharisztia az Egyház szíve. Nem egyszerűen egy szentség a 7 közül, hn. „csúcs és forrás”. Az oltárnál nem csupán emlékezünk, hn. belépünk Krisztus húsvéti misztériumába. Valóban jelenvalóvá lesz közöttünk Jézus Krisztus – valóságosan, lényegileg, személyesen. Ezért a kérdés nem pusztán fegyelmi: „szabad-e áldoznom?”, hn. ontológiai és egzisztenciális: alkalmas-e a lelkem arra, h. befogadja az Élőt?

1. A KEGYELMI ÁLLAPOT – AZ ÉLET ÉS HALÁL HATÁRÁN

Szt. Pál ap. megrendítő komolysággal írja: „Vizsgálja meg tehát magát az ember… mert aki méltatlanul eszi és issza, ítéletet eszik és iszik magának.” (1Kor 11,29) Miért ilyen radikális ez a figyelmeztetés? Mert az Eucharisztia nem jelképes közösség, hn. valóságos egyesülés. A halálos bűn pedig nem „szabálysértés”, hn. az isteni élet elvesztése a lélekben. A megszentelő kegyelem Isten élete bennünk. Ha ez hiányzik, a lélek spirituálisan halott állapotban van.

Az Eucharisztia az élők kenyere. A gyónás th. nem adminisztratív előfeltétel, hn. feltámadás. Amikor feloldozást kapunk, nem csupán „engedélyt” kapunk az áldozásra, hn. visszakapjuk az isteni életet. A szentáldozás ennek az életnek a tápláléka és elmélyítése. A tragédia nem az, ha vki bűnös – mindannyian azok vagyunk. A tragédia az, ha vki nem akarja, h. Isten életre keltse.

2. AZ EUCHARISZTIKUS BÖJT – A VÁGY TEOLÓGIÁJA

Az Egyház előírja az egyórás böjtöt. Ez látszólag csekélység, de szimbolikája mély. A böjt a vágy pedagógiája. A modern ember legnagyobb betegsége nem az éhség, hn. a telítettség. Túl sok inger, túl sok zaj, túl sok birtoklás. A böjt azt mondja: nem minden azonnal az enyém. Képes vagyok várni.

Az Eucharisztia jegyesi misztérium. Krisztus önmagát ajándékozza. A böjt a menyasszony várakozása. A szeretet intenzitását fejezi ki. Aki soha nem vár, az soha nem vágyik igazán.

3. A HIT – A LÁTHATÓ MÖGÖTT A LÁTHATATLANT

A legmélyebb feltétel mégis a hit. Az érzékszervek kenyeret látnak. A hit Urat lát. A szentáldozás mindig döntés: elfogadom-e, h. a valóság több, mint amit látok?

Aquinói Szt. Tamás szerint az Eucharisztiában a „szubsztancia” változik meg, miközben a „járulékok” megmaradnak. Ez nem filozófiai játék, hn. annak kimondása, h. Isten a lét mélyrétegében cselekszik.

A szentáldozásban Krisztus nem „hozzánk csatlakozik”, hn. bennünket von be az Ő életébe. Nem mi asszimiláljuk Őt, hn. Ő alakít át minket. Ezért nem közömbös a belső hozzáállás. A rutin öl, a közöny lezár, a hit megnyit.

4. A BELSŐ INTEGRITÁS – AZ ÉLET ÉS AZ OLTÁR EGYSÉGE

A méltó áldozás nemcsak a bűn hiányát jelenti, hn. az élet irányát is. Ha vki tudatosan olyan életállapotban él, amely objektíve ellentmond Krisztus tanításának, az nem pusztán fegyelmi kérdés. Az Eucharisztia az Egyházzal való teljes közösség szentsége. Külsőleg áldozni, miközben belsőleg elutasítom az Egyház hitét v. erkölcsi rendjét – belső meghasonlás. Az Eucharisztia az egység szentsége. Nem lehet egyszerre az áldozáshoz járulni és tudatosan a Krisztussal ellentétes úton járni.

5. MÉGIS: AZ EUCHARISZTIA AZ IRGALOM SZENTSÉGE

Mindez nem elrettentés. Az Egyház nem kaput zár, hn. ajtót mutat. Az Eucharisztia nem a tökéletesek jutalma, hn. a zarándokok eledele. A szentáldozás minden alkalommal növeli bennünk a kegyelmet, eltörli a bocsánatos bűnöket, erősít a kísértések ellen, és mélyíti az Egyházzal való egységet. Valóságos ontológiai átalakulás történik: Krisztushoz hasonlóbbá válunk. Az Eucharisztia tűz. Aki nyitott, azt megtisztítja; aki bezárkózik, azt égeti.

6. SZEMÉLYES KÉRDÉS

Amikor a pap felemeli az Oltáriszentséget, és azt mondja: „Íme, az Isten Báránya”, akkor a menny és föld határa elvékonyodik. A kérdés nem az, h. „mások mennek-e”, hn. ez: Élek-e a kegyelemben? Vágyom-e Krisztusra?

Kész vagyok-e arra, h. Ő formáljon át?

A szentáldozás mindig önátadás. Nemcsak Krisztus adja magát nekem, hn. én is odaadom magam Neki. És amikor kimondom: „Ámen”, az azt jelenti: Hiszem, h. te vagy; elfogadom, h. formálj. Nemcsak befogadlak – hn. hozzád akarok tartozni.

Galgani Szt. Gemma órákig készült a szentáldozásra. Nem azért, mert félt, hn. mert tudta, Kihez járul. Azt mondta: „Ha az angyalok irigykedhetnének, az Eucharisztiáért tennék.”

Testvéreim, a méltó szentáldozás nem félelemből fakad, hn. szeretetből. Aki tudja, kit fogad, az nem könnyelmű, hn. hálás és összeszedett. Kérjük a kegyelmet, h. minden áldozás valódi találkozás legyen. Ne megszokás, ne külső gesztus, hn. átalakító egyesülés az élő Krisztussal.