Köszöntjük a Szent Ferenc – Plébánia oldalán
Barsi Balázs atya gondolatai
Nagyböjt 4.hete
A gonoszság titka
Aki befogja a fülét, hogy ne hallja Jézus szavát, az előbb-utóbb az emberi szóra sem fog hallgatni.
Saját maga megfellebbezhetetlen ítéletének rabjaként, egyre bonyolultabb ideológiákat gyártva sodródik a lelki halál felé. Egyfajta megszállottság lesz rajta úrrá, és az irányítja egészen a végkifejletig. Mégis övé a felelősség, mert a gonosz indulat csíráját szívébe fogadta, és hagyta, hogy felnőjön és indiaival behálózza gondolatait, érzelmeit, akaratát.
Ezzel szemben Jézus nem sodródik, hanem mindvégig Ő irányítja az eseményeket: ellenségei hiába lesik a kedvező alkalmat, semmit sem tehetnek addig, míg Ő meg nem találja a módját, hogyan állíthatja szenvedését és halálát is az Atya megdicsőítésének és az emberek megmentésének szolgálatába.
Barsi Balázs, Telek Péter-Pál: Itt az alkalmas Szent idő (Szent Gellért kiadó )
Feketevasárnap (Iudica-vasárnap)
A római szertartásban a nagyböjt utolsó két hetét hagyományosan a húsvéti dráma szomorú eseményeire való azonnali felkészülésként használják. Ez az az időszak, amikor egyre inkább Jézus szenvedésére és halálára kell összpontosítani, és így elkísérni őt a Kálváriára vezető útján.
A nagyböjt 5. vasárnapját évszázadokon át „passióvasárnapként” ismerték, és ezzel kezdetét vette a „szenvedés ideje” nevű különleges alszezon, amely egészen Nagyszombatig tartott. Ez idő alatt az Egyház liturgiája egyre komorabb lett, és szomorú hangulat tükröződött a liturgiában előforduló különféle gyakorlatokban. Keresztek, szobrok és képek letakarása dísztelen, ibolyaszínű átlátszatlan kendőkkel („fátyolozás”). Ez egy régebbi egyházi szokás, amely mind a mai napig választható. A pontos korszakot senki sem tudja biztosan, de úgy tűnik, hogy az eredete az „éhségkendő” középkori hagyományából származik, amely egy hatalmas lila ruha volt, amelyet az oltár elé akasztottak, hogy a gyülekezet ne nézze meg az oltárt.
A műalkotások, szobrok és feszületek a katolicizmus gyönyörű ábrázolásai. Hasonlóképpen, ezeknek a képeknek a fátyolozása a szenvedés ideje alatt a hit nélküli sötétséget szimbolizálja.
A 2025.04.05.-i pécsi Dóm-téri „térden álló férfiak szentolvasója” apropójából.
A TÉRDELÉS EREJE AZ IMÁBAN
Egy katekéta egyszer megosztott egy történetet egy ördögűzőről, aki magától az ördögtől kapott megdöbbentő kinyilatkoztatást. A démon isteni kényszer hatására bevallotta: „Még jobban félek a rózsafüzértől, ha térden állva imádkoznak!” Bár mindig belátónak kell lennünk – tudván, hogy az ördög a hazugság atyja –, Isten néha arra kényszeríti a démonokat, hogy felfedjenek lelki igazságokat. Ez a vallomás rávilágít az imában való térdre borulás hatalmas erejére, amely gyakorlat mélyen gyökerezik a Szent Hagyományban, és amelyet az Egyház tanításai is megerősítenek.
Az Egyház tanítása a térdelésről
A térdelés régóta az istentisztelet, az alázat és a bűnbánat testhelyzete mind az Ó-, mind az Újszövetségben. Dániel prófétát látjuk naponta háromszor térdelve imádkozni, még akkor is, amikor halállal fenyegetik (Dán 6,10). Az Újszövetségben maga Jézus is térdelve imádkozott a Getszemáni kertben (Lk 22,41), megmutatva nekünk az Atya akaratának való átadás végső példáját.
A korai egyházatyák és egyházdoktorok, köztük Szt. Ágoston és Aquinói Szt. Tamás, úgy beszéltek a térdelésről, mint az alázatosság fizikai aktusáról, amely erősíti a belső odaadást. Az egyházi zsinatok, mint például az I. Nikaiai Zsinat (325), hangsúlyozták a térdelés fontosságát, különösen a bűnbánat és a könyörgés idején.
Az imában való térdelés erénye
A mély alázatáról ismert Boldogságos Szűz Mária számtalan órát töltött imával, gyakran térden állva. Sok szent követte a példáját:
Szt. Domonkos buzgó imában térdelt, gyakran órákig, és a lelkekért könyörgött.
Szt. Pió atya a hatalmas fájdalom ellenére letérdelt, és felajánlotta szenvedését másokért.
Szt. II János Pál pp. egészségi állapotának romlása ellenére is imádságban térdelt, megmutatva Isten iránti megingathatatlan tiszteletét.
A térdelés elősegíti az alázatot, a fegyelmet és az önátadást. Ez a belső beállítottság külső jele – Isten életünk feletti legfőbb tekintélyének elismerése.
Isten előtt hajolva és térdelve, nem a világ előtt
Az imádságban letérdelni az alázat, az önátadás és a szeretet cselekedete. Az ördög nem hajlandó letérdelni Isten előtt, mivel büszkesége megakadályozza ezt. De, akik letérdelnek Isten előtt, elfogadják, bíznak benne és szeretik Őt. Cserében az Úr bőségesen árasztja irgalmát és kegyelmét.
Tehát amikor imádkozol, fontold meg a letérdelést (felajánlhatod a tisztítótűzben lévő szegény lelkekért). Ez egy kis tett, nagy szellemi erővel – olyan, amely megrémíti az ellenséget.
Forrás: Catholic Saint Of The Day
FERRER Szt. VINCE (+1419) domonkos pap volt, akit a katolikus egyház történetének egyik legnagyobb csodatévő-taumaturgusaként tartanak számon. A késő középkor egyik leghatalmasabb, bűnbánatot hirdető prédikátoraként vonult be az Egyház történetébe.
Egyszer 10 000 zsidót térített meg úgy, hogy bevonult a zsinagógájukba és prédikált nekik. Teljesítményei hihetetlenek és ritkák voltak az Egyház egész történetében; élettörténete az egyik csodálatos történetet a másik után tartalmazza.
Szt. Vince „az Apokalipszis angyalaként” azonosította magát, és megjövendölte, milyen lesz a világvége.
46 éves volt, amikor súlyosan megbetegedett. Megjelent neki a mi Urunk, Szt. Ferenc és Szt. Domonkos kíséretében és többek között ezt mondta Vincének: „Kelj fel és menj prédikálni a gonoszság ellen; erre választottalak ki téged. Buzdítsd a bűnösöket a megtérésre, mert elérkezett az én ítéletem.”
Urunk azt mondta Szt. Vincének, hogy az Antikrisztus eljövetele előtti prédikációja a bűnbánat és a megtérés kegyes alkalma lesz az emberiség számára. E látomás alatt Szt. Vince azonnal meggyógyult.
Az egyik beszámoló szerint Vince ezreknek prédikált Salamancában, amikor hirtelen megállt és így szólt: „ÉN VAGYOK AZ APOKALIPSZIS ANGYALA, és ítéletet hirdetek!” Aztán így szólt: „Néhányan elmentek a Szent Pál-kapuhoz, és találni fogtok egy halottat, akit egy férfi visz a vállán a sírhoz vezető úton. Hozzátok ide a holttestet, és meghallgathatjátok a bizonyítékát annak, amit mondok.”
A férfiak elmentek és elhozták a halottat. Szt. Vince felszólította, hogy térjen vissza az életbe, mire a halott felült.
„Ki vagyok én?” – kérdezte tőle. „Te vagy, Vince atya, az Apokalipszis angyala, ahogy ezt már elmondta ennek a hatalmas gyülekezetnek.”
Forrás: Infallible Catholic
