Köszöntjük a Szent Ferenc plébánia oldalán
MARESCOTTI Szt. JÁCINTA (+1640)
Viterbo-ban született gazdag szülőktől. Vallásos nevelésben részesült, de serdülő korában kitűntek hibái. Szeszélyei és túlzott önállósága miatt feszültté vált a család légköre. Apja ezért úgy látta jónak, ha leánya belép a helybeli reguláris ferences nővérekhez. Jácinta így lépett be a rendbe, igazi hivatás nélkül. A maga módján élte a szerzetesi életet. „Rangom szerint próbálok élni” – vallotta. Szobaberendezésén, ruházatán, látogatók fogadásán mindez tükröződött.
Jó 10 év múlva betegségbe esett. Ferences gyóntatója felkereste szobájában, hogy meggyóntassa. Annyira megütközött a fényűzésen, hogy nem is akarta gyónását meghallgatni. Jácinta megdöbbent. „A mennyország – mondta a páter – nem azoké, akik kevélyek és a hiúság rabjai.” „Atyám! – kérdezte a nővér akkor én nem remélhetem, hogy üdvözülök? Azért jöttem a zárdába, hogy elkárhozzam?” „Hogy elnyerd az üdvösséget – volt a felelet -, változtasd meg életedet, tedd jóvá a botrányt, amit okoztál.”
Jácinta erre megtért, példaadó ferences életet élt, úgyhogy később rábízták a novíciák képzését és a tanuló növendékek igazgatását. Csupa türelem, kedvesség volt, nem feledte saját gyarlóságát: megértő tudott lenni mások tökéletlensége iránt. Szívesen foglalkozott a betegekkel, elhalmozta őket gyengédséggel, miközben maga kemény vezekléseket vállalt, hogy jóvátegye előző mulasztásait.
Apostoli tűz égett benne. Viterbo papságát rávette, hogy bevezessék a farsangi időben a 40 órás szentségimádást. Békeszerző tevékenységet is kifejtett a városban Szt. Ferenc szellemében. Mély lelki életet élt, kora nagy misztikusaihoz hasonlóan. Csodákat és jövendöléseket is tulajdonítanak neki. 1640. jan. 30-án hunyt el a viterboi kolostorban. Teste épségben maradt.
Kép forrása: Wikimedia Commons
Boldog COLUMBA MARMION OSB (+1923)
Maredsous szentéletű apátja a XX. század egyik legnépszerűbb és legbefolyásosabb katolikus szerzője volt. Könyveit szellemi klasszikusoknak tekintik.
Egy ír apa, William Marmion és egy francia anya, Herminie Cordier fia volt. 1874-ben belépett a dublini szemináriumba, majd 1876-tól a római Hitterjesztési Főiskolán tanult. 1881-ben szentelték fel Rómában.
Arról álmodott, hogy misszionárius szerzetes lesz Ausztráliában, de több évet plébánosként töltött Dublinban. Káplán volt Dundrumban, 1882-1886 között professzor a clonliffe-i szemináriumban, valamint egy redemptorista kolostor és egy női börtön káplánja és lelki igazgatója.
1886-ban lemondott ígéretes egyházi karrierjéről, és belépett a belgiumi Maredsous bencés apátságba, a Columba nevet felvéve. 1891-ben tett ünnepélyes fogadalmat.
Segített megalapítani a leuveni Mont César apátságot; perjelként, lelkivezetőként, valamint a fiatalabb szerzetesek teológiai és filozófiai professzoraként szolgált. Lelkigyakorlatokat kezdett tartani Belgiumban és Nagy-Britanniában. Lelkivezetője volt egy karmelita apácaközösségnek. Számos kiadvány, köztük a Revue Bénédictine kutatója és szerkesztője volt. 1909-ben Maradsous apátjává választották, ezt a tisztséget élete végéig töltötte be.
Apátként töltött ideje alatt a söréről és sajtjáról híres Maredsous az európai spirituális gondolkodás központjává vált. Az anglikán bencés házak Rómával való egyesülésén dolgozott; tanácsadója volt Belgium királynőjének, Erzsébetnek.
Az első világháború gyakorlatilag elpusztította az apátságát. A háború után a testvérek egy csoportját a jeruzsálemi Dormitio-apátságba küldte, amely szinte teljesen elhagyatott maradt, amikor a britek kiutasították a német szerzeteseket.
1923. január 30-án hunyt el influenzában.
